Az emberiség túljutott az űr meghódításának első korszakán, a Föld körül keringő orbitális állomásokról továbblépett a Naprendszer szomszédos égitestjeire.
Martin Gibson, a sikeres SF-író a Marsra utazik, hogy beszámoljon az ottani kolónia életéről. Megérkezve azonban egyre több furcsasággal szembesül. A telep vezetői, akik eredetileg a hírverés által minél több embernek akartak kedvet csinálni az áttelepüléshez, most titkolózni látszanak. Sem a bolygó, sem az ott élők nem egészen olyanok, amilyennek az író várta őket.
Lehet, hogy a Mars korántsem annyira lakatlan, mint korábban hitték? És vajon miért nyilvánították hirtelenjében karanténná Phobos nevű holdját?

Az SF világszerte legismertebb nagymestere kicsit saját magát, álmait és vágyait írta bele ebbe a korai regényébe, amely döbbenetesen előlegezi meg későbbi munkásságának legmaradandóbb ötleteit, motívumait.

Tom Hunter, a díj menedzsere nyílt levélben tájékoztatta a sci-fi rajongókat, és röviden felvázolta, milyen nehézségekkel küzd a díj.

„Azonnali és elkerülhetetlen változtatásokra van szükség, illetve szükségszerűen át kell értékelni a díj helyzetét és szerepét a 2012-es évre, valamint a következő évekre előre tekintve.” Hunter hozzátette azt is, hogy ez ugyanakkor egy lehetőség arra, hogy megújítsák a díjat. „A díj korábbi támogatási modellje mindenképpen a múlté, ezért szükséges, hogy egy tartalmasabb, mélyebb társadalmi elismeréssé formáljuk az Arthur C. Clarke díjat.”

A Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke nevéhez kötődő 2001: Űrodüsszeia a science fiction filmtörténelem fordulópontja. Az első igazán modernista SF nemcsak tecnikai újdonságaival, hanem - ahogy Clarke-tól megszokhattuk - jövőbelátása miatt is értelmezhető tudományos eszmefuttatásként. Ember és egy idegen civilizáció, vagy netán Isten közti kapcsolatfelvétel grandiózus ábrázolása a mai napig vita tárgya. Az őrszem című novella alapján készült film forgatókönyvével párhuzamosan írta Clarke a 2001: Űrodüsszeia szépirodalmi változatát.

A film auditív élménye is páratlan: az űrállomás tánca a Földdel (Kék Duna keringő - ifj. Johann Strauss), a Nap előbukkanása a film elején (Imígyen szól a Zarathustra - Richard Strauss), valamint Ligeti György félelmetes Monolit-témája örökre összekapcsolták az ikonikus képeket evvel a különc zenei világgal. Kisebb szentségtörés ezek után a film utolsó 25 perce alól kivágni a hangsávot, és a Pink Floyd Echoes című alkotását alákeverni - de a gondolattal el szabad játszani.

A videó megtekintéséért kattintson a tovább gombra.

Mindig elgondolkodtató olyan sci-fit olvasni vagy látni a tévében, ami évtizedekkel ezelőtt készült és a mai világot mutatja be. A történelem során nem egy olyan mű készült, ami egy teljesen más életet és Földet mutat be, de mai dátumokkal.  Arthur C. Clarke például rengeteg találmányt jósolt meg 40 évvel ezelőtt, egy 1995-ös cikkben pedig arról írnak, hogy milyen lehet majd 2010. Lássuk be, a legtöbb dolog valóra vált.  

Napvihar

"Azt hiszem kijelenthetem, hogy Clark (és Baxter) még mindig tud – hála a jó égnek! – izgalmas, lebilincselő, elgondolkodtató, jövőbe mutató könyvet írni."

Mezei Attila írása Clarke Napvihar című könyvéről az ekultúrán olvasható.

"A nagy Clarke hangja hallatszik ismét"

Antal József írása Clarke Napvihar című könyvéről a bookcrasher-en olvasható.

Végső bizonyítás

"remek regény, amelyben megfelelő arányban kavarodik a tudomány és a fikció"

RV (Csörgő Norbert) írása Clarke Végső bizonyítás című könyvéről a fictionkult oldalán olvasható.

Szigetek az égben

Sir Arthur Charles Clarke

(Minehead, Anglia, 1917. dec.16. - Srí Lanka, 2008. márc. 19.)

Az angolszász SF hőskorának ikonikus figurája. Könyvei egytől-egyig lebilincselő technikai eszmefuttatások, amelyek szinte már naiv optimizmussal bíznak a technika hozta jövőbeni jólétben. Soha - vagy nagyon ritkán - ugrik előre az időben több mint száz évet, vagy megy a Naprendszer határain túlra. Munkái azokat a problémákat vizsgálják, amelyekkel az Ember a következő században szembe kerülhet.

Arthur Charles Clarke az angliai Minehead-ben született 1917. december 16-án. 1936-ban Londonba költözött, ahol a Brit Bolygóközi Egyesület tagja lett. Itt űrhajózási témákban folytatott kísérleteket.
A második világháború alatt a légierő szolgálatában állt (RAF),  és a radar használatára tanította a katonákat. Majd leszerelése után, 1945-ben fizikából és matematikából doktorált. Kevesen tudják, hogy írói tevékenysége mellett az ő nevéhez köthető a geostacionárius pálya alkalmazása a távközlésben: az Egyenlítő fölött, 36 ezer kilométer magasságban a Földdel párhuzamos pályára állított 3 műholdat, amik segítségével megoldható a Földön a vezeték nélküli telekommunikáció. Az ő javaslata volt továbbá, hogy a műholdak segítségével jelezzék előre az időjárás váltakozását – ez azonban csak a hetvenes évek végétől valósulhatott meg. Munkásságát elismerve az International Astronomical Union (Nemzetközi Csillagászati Szövetség) róla nevezte el a geostacionárius pályát The Clark Orbit-nak. Egyik különc ötletét a NASA jelenleg is fontolgatja (az űrlift megépítésére azonban még nem rendelkezünk megfelelő technológiával).

Pierre de Fermat francia műkedvelő matematikus 1637-ben ezt írta egy tudományos kötet margójára: ,,Egy köböt pedig lehetetlen szétbontani két köbre, egy negyedik hatványt két negyedik hatványra, és általában a négyzet kivételével egy hatványt ugyanolyan két hatványra. Erre találtam egy valóban csodálatos bizonyítást, de a lapszél túl keskeny ahhoz, hogy befogadja." Mivel megoldását máshol sem jegyezte föl, útjára indított egy legendát, amely évszázadokon keresztül kísértette a matematikusokat. A ,,Nagy Fermat-sejtés" bizonyítása végül 1995-ben sikerült Andrew Wilesnak, de csupán olyan eszközökkel, amelyek a 17. századi tudósnak nem álltak rendelkezésére.

Titokzatos, apró szerkezetek tűnnek föl az űrben a Földkörül, idegen építésű műholdszerűségek. Mielőtt azonbana  emberiség kinyomozhatná eredetüket, a berendezések működésbe lépnek, és bolygónkon egyszeriben szeletekre hasad az idő és a tér. 21. századi ENSZ-békefenntartók hirtelen Rudyard Kipling korának Indiában állomásozó angol seregével szembesülnek, Dzsingisz kán ázsiai sztyeppéken száguldozó lovas felderítői egy Szojuz visszatérő egység utasaira bukkannak, és hogy teljes legyen a káosz, végszóra befutnak Nagy Sándor expedíciós csapatai is, valamint egy Australopithecus anya gyermekével. A rejtélyes katasztrófa túlélői valamennyi enegyetlen cél felé igyekeznek, az egyetlen megmaradt város, a legendás Babilon irányába. A világnézetbeli különbségek azonban egyre leküzdhetetlenebbnek tűnnek, így a feldarabolódott világtörténelemnek talán egyetlen, gigászi ütközet vet majd véget, ha nem sikerül magyarázatot találni az eseményekre, és helyreállítani az idő megszokott folyását.
 

Amikor Sir Arthur C. Clarke, minden idők legnagyobb science fiction írója társul Stephen Baxterrel, a díjnyertes szerzővel, aki osztozik Clarke merész látomásában a jövőről, amikor a technológiai és a humanizmus kéz a kézben haladnak előre, az eredménynek csillagászati mértékben nagyra törő és kiváló könyvnek kell lennie. Ez történt Az idő szeme esetében. Most, a nagyon várt folytatásban Clarke és Baxter olyan diadalmas végkövetkeztetésig viszik tovább elbeszélésüket, amelyik éppen olyan őrjítő, amilyen Clarke híres Űrodisszeiájának bármely részlete volt. Bisesa Duttot 2037-ben visszaküldik a Földre az Elsőszülöttek, ezek a szinte korlátlan technológia képességekkel bíró, titokzatos lények, de egyre kísértik annak az öt esztendőnek az emlékei, amelyeket a Mir nevű Földön töltött, ahol úgy találkoztak össze a Föld történetének különböző korszakaiból kiragadott emberek, mint a kirakós játék darabkái. Miért hozták létre az Elsőszülöttek a Mirt?

A jövő óceánjában tengeralattjárók terelnek bálnacsordákat, nagyüzemi planktonbegyűjtés folyik, egyszóval a mezőgazdaság rutinfeladatait végzik, csak merőben új környezetben. És ez a környezet egyáltalán nem mentes a veszélyektől.
Walter Franklin űrhajós volt, de egy baleset miatt visszakényszerült a Földre. Új munkájának a tengerművelést választja, de az átállás nem megy zökkenőmentesen. A ranglétra legaljáról kell fölkapaszkodnia, s közben megismerkedni a tenger alatti világ csodáival és rejtélyeivel.

 

Arthur C. Clarke e nagy hatású regénye az SF valódi klasszikusa, kiadásunk javított és bővített, olyan szövegrészekkel, amelyek most olvashatók először magyarul

A világ nagyvárosai fölött hatalmas űrhajók jelennek meg, és ezzel új korszak veszi kezdetét az emberiség számára. A mind társadalmi, mind technikai szempontból magasabbrendű idegenek békét és jólétet ígérnek a földlakóknak, ám bizonyos korlátokat is szabnak a fejlődésnek.

Jóindulatuk és segítőkészségük azonban talán csak álca, máskülönben miért kerülnék a személyes kapcsolatot az emberekkel? Vajon milyen súlyos titkot rejtegetnek?

 

A történelem tele van nagyszerű városokkal, de Diasparhoz egy sem fogható. Évmilliók óta zárkózik védelmező kupolája mögé, hogy elszigetelje magát a széthulló külvilág veszélyeitől. Valamikor olyan hatalommal rendelkezett, ami előtt még a csillagok is meghódoltak, de aztán - a legendák szerint - a bolygón kívülről érkező támadók visszaűzték az emberiség utolsó maradékát a város biztonságot nyújtó falai közé. Diaspar lakói örök életűek, de a halhatatlanságért nagy árat fizettek: sosem hagyhatják el tökéletesen szervezett, minden kényelemmel ellátott otthonukat.

Az Elsőszülöttek a történelem kezdete óta szemmel tartották az emberiséget, és amikor a Föld elérte a 21. század fejlettségi szintjét, a tettek mezejére léptek. Először végrehajtották az Időtörést, és a bolygót apró darabkáiból újraalkotva kísérleti laboratóriumot hoztak létre egy párhuzamos világegyetem formájában, hogy közelebbről tanulmányozhassák a legkülönbözőbb korokból elhurcolt emberpéldányokat. Azután gigantikus napkitöréssel próbálták eltörölni civilizációnk utolsó nyomát is, de egy páratlan nemzetközi összefogásnak köszönhetően tervük nem járt sikerrel.

A fiatal Roy Malcolm egy televíziós vetélkedőn a világ legkáprázatosabb fődíját nyeri el: látogatást tehet az egyik, Föld körül keringő űrállomáson, és bepillantást nyerhet az ott szolgálatot teljesítő legénység életébe, munkájába.
Roy megtapasztalhatja a súlytalanság csodáját, a szkafanderes űrséták lélegzetelállító izgalmát, a bolygónk légkörén kívül töltött mindennapok veszélyeit, sőt még egy filmforgatáson is részt vehet. Azt azonban nem is sejti, hogy e rendkívüli környezetben még rendkívülibb kalandok várnak rá, és mire látogatása véget ér, tapasztalt „űr-rókaként” tér majd haza a Földre.